kétségek között

rövid jelzés lesz ez csak arra, hogy blogger még él. az utóbbi időben történtek vele dolgok, főként jók, de írni igazából hol kedve nem volt, hol lehetősége.

a közéleti blogolástól alapvetően a kormányválság vette el a kedvét, talán visszajön majd az is - mármint a kedv, nem a kormányválság. de elég színvonaltalannak tartotta, kezdve az szdsz kisgazdásodásától a koalíció felbomlásának mikéntjéig, a kisebbségi kormányzás ötletéig, vagy a legújabb rémlátomásig: kuncze gábor visszahívásának ötletéig.

nagyon nem volt kedve erről írni, mint ahogy a fidesz hatalomra kerülésének lehetőségéről sem akart, meg egyáltalán semmiről, ami közélet, és ami ezzel hazánkban egyenértékű: kilátástalan és reménytelen. úgyhogy erről nem.

túl van tíznapos méregtelenítő léböjt-kúrán, neera-kúra, immár másodszor, nagyon élvezte, most talán ki sem készítette annyira, mint az első alkalom, bár a végére már elég fáradékony lett. aztán volt egy hétig szabadságon a balatonon, a két igazán napsütéses nap jórészét persze autóban töltötték, de az egész hét nagyon jó volt.

(a két autóban töltött nap egyikét ráadásul félig budapesten, bkv-sztrájk alatt. utoljára talán a taxisblokád idején volt ilyen üres a város. élvezte. csak azt csodálja, hogy még senki nem jött rá a nyilvánvaló összefüggésre: akárki akármit mond, a sok lassan döcögő bkv-jármű miatt van folyton dugó a városban:-):-):-):-):-) )

olvasni persze nem olvasott annyit, mint tervezett, vitt le jó halom könyvet, hogy most végre megírja a magáét a kornis-könyvről, ehelyett egy irdatlan rossz és egy közepesen jó ludlumot bírt olvasni meg rengeteg agatha christie-t (aki egy szimpatikus férfi, aki a bibliát írja...  mindegy) ezredszer.

amellett sok dvd-t is nézett, volvert, ami csalódás volt, piafot, transamericát, dogville-t, ami másodszor is elementárisan hatott rá, meg most először a manderley-t, ami az előzetes várakozásánál sokkal jobb volt. aztán összegyűjtötte a megvarrt vitorlát is, bár vitorlázni pont nem volt ideje, de előkészület gyanánt ez is jó volt.

aztán játszottak a gyerekei országos selejtezőt - kiestek. pedig négy csapat oda-visszavágós rendszerben küzdött egymással, mindegyiket nagyobb különbséggel vertéke meg, mint amennyivel kikaptak tőlük, csak a szeged meg a kecskemét nem kapott ki a mafctól, mi meg igen. (ebben a szezonban hatszor játszottunk velük, ebből ötször húsz vagy annál sokkal több pont különbséggel nyertünk, s egyszer kaptunk ki - na amiatt a vereség miatt volt a kiesés.)

de szép búcsú volt, tisztességgel küzdve estek ki, minden itt nem részletezendő problémától eltekintve.

megpróbálták ellopni a biciklijét is, de megakadályozta. dióhéjban körülbelül ennyi történt bloggerrel, aki mostanában talán gyakrabban jelentkezend.

kaptam ma a levelet a gmail-accoiuntomra, de valami furcsaság van benne. nem, nem az ékezet hiánya, nem is az, hogy bloggerhez hasonlóan nem ír nagybetűkkel (betűhű közlés ez), hanem még blogger pöcsös hírszerzős cikkérre küldte a kedves olvasó ezt a cizellált véleményt.

negyedikén adta föl és most érkezett meg. pedig ez még csak nem is a magyar posta, ami külön díjat számít föl (elsőbbségi) azért, hogy elvégezze a munkáját, a mávnak sincs semmi köze. ez bizony az internet.

ha most kuruc.info-s lenne blogger, bizonnyal elgondolkodna azon, hogy milyen hivatalok és szervek akadályozzák az üzenet célhoz érését (kuruc.info ügyében egyébként melegen ajánlom plt bloggertárs írását a beszélőben, kiváló összefoglalás). (egyébként meg buzdítana blogger mindenkit, hogy ne csak neten olvasson beszélőt, meg jónak tartott magyar folyóiratokat.

pártoljuk is kissé azokat a dolgokat, amiket fontosnak tartunk. a beszélő meg jó, szép, igényes és kifejezetten élvezet kézbe venni. reklám vége. a reklám annál is inkább fontos volt, mert blogger maga is készül oda, ismét egy recenzióval, ezúttal kornis mihály utolsó kádár-beszédéről szóló könyvéről. és jut eszembe, megjelent már majd két hónapja a jelenkorban az, amiben részletesebben kifejtette blogger a grass-önéletrajzról szóló véleményemet, amit itt hevenyészett össze annak idején. ennyi kellett arra, hogy az ego boostolódjon egy picit, zárójel zárva.)

szóval szenvedett blogger ma rendesen, olvasgatott utána, igyekezne fogást találni az anyagon, megnézi a leveleit, és tessék, itt ez a szösszenet. csak tudná blogger, hogy vajon miért pont ezt kapta? mert ott volt a képe a cikk mellett és rögtön látszott, hogy bajosan lehetne niggernek vagy cigánynak nevezni?

esetleg családfa-kutatást végzett, úgy jutott erre a kétségbevonhatatlan tudásra? és a mocskos miből jött le neki? mert a zsido-t még csak-csak érti az ember. hát, mindegy, végre volt egy kis jóérzése bloggernek, törődik vele is valaki, ír neki húsvéti üdvözletet, becézgeti kedvesen.

sok mindent írtak válaszul bloggernek erre a cikkére, de ilyen szépet és plasztikusat nem.

köszöni szépen.

büszke rá.

legyünk akkor méltók az önbecsülés pártjához: egy kommentelő kérte, hát közkívánatra beszámolok a tegnapi kosárlabdameccsről. egy héttel az országos selejtező kudarca után (győzelem a szeged ellen, de vereség a mafctól és a kecskeméttől) ismét budapest-bajnoki mérkőzést játszottak a gyerekei, ezúttal is a mafc ellen.

---

hát, akkor ez is megvolt. láttuk, hogy miként lehet azt a napot, ami mégiscsak a magyar ifjúság és a magyar polgárosodás ünnepe, egyben a reformkor mintegy fél emberöltőnyi fejlődésének és jobbító szándékának, haza és haladás céljai összefogásának betetőzése, felhasználni egy olyan népszavazás  megünneplésére,  amelyen példás nemzeti egység alakult ki a rövidlátás, a demagógia és a mindennapos zsugoriság mentén.

szép jelenet volt, amikor a magyar gárda ajtónállói szűrték a közönséget: te bemehetsz, te kintmaradsz, te hoppon maradt kismalac. szép daliás legények, deli leventék, szép magyar leányok (magyar nőbe magyar magot!), országmegváltó, jövőt nem fürkésző: abba az igazuk biztos tudatába előre tekintő, kétséget nem ismerő szemek.

jelezte blogger többször, hogy mennyire utálja a könyvesblog arroganciáját – hogy tudniillik: megmondjuk, mit olvass. hát most blogger is jó arrogáns lesz: bár inkább lebeszélős módban: megmondja, mit ne nézz meg.

tegnap iskolában volt, fischer tanár úrtól hallgatott geopolitikai előadást, kifejezetten élvezte, arról volt szó benne, hogy a német haditengerészet vezetése milyen következtetéseket vont le az első világháború elvesztéséből. megvilágosodott számára egy csomó minden, amit korábban nem értett – meg egy kicsit másképp nézett rá a térképekre is ezúttal. 

jól lefáradt, egyébként is dolgozós napja volt délelőtt, fárasztó tárgyalós napja az előző napon, gondolta hát, hogy este még elnéz moziba. ilyen olyan okok miatt nem akarta még megnézni a nem vénnek való vidéket – először olvasni szeretné, s még sorban áll a könyvért; meg ráadásul könnyed szórakozást is szeretett volna. gondolta, hogy megnézi till attila filmjét, a pánikot.

talán figyelmeztető jel lehetett volna, hogy közönségdíjas lett a filmszemlén. nem azt mondja, hogy olyan élményben volt része, ami az olyan filmek kapcsán szokta érni, amit a tv-műsor „fergeteges amerikai filmvígjáték”-ként harangoz be; annál azért talán valamivel jobb volt.

de elég gyengusz volt. forgatókönyv gyakorlatilag nulla, a szálak nagyon lazán voltak összefűzve – nagyjából az a dramaturgiai fogás, mint az igazából szerelemben volt, csak ott jól: több párhuzamosan futó szál, amik itt-ott összeérnek. hát, itt megvolt a több párhuzamosan futó szál, csak ahhoz kellett volna kis munka a forgatókönyvön, hogy össze is érjenek.

 

cselekmény gyakorlatilag nulla, szereplők hátteréről, motivációjáról gyakorlatilag nulla. a főszereplő egy lány, aki sikeres menedzser, de egy szakítás után pánikbeteg lesz, ezért egy magán pánikklinikára kerül. ott egy teljesen hiteltelen schell judit pszichiátert(?) terapeutát(?), instruktort(?) játszik. van ennek a lánynak egy ötven-hatvan közötti szerelemhiányos, önközpontú anyukája, akit bánsági ildikó játszik, egyébként jól (talán a legjobb jelenet, amikor bánsági és egri márta használt műfaszt vesznek a sex-shopban. lelkük rajta.

van aztán két homoszexuális rendőr, akik közül az egyik coming outolni akar, a másik meg ettől fél. nyilván nem mert még till attila sem férfi-csókot rakni a filmbe – csak a buksisimogatásig jutnak el. pedig motivált lett volna a csók is abban a jelenetben – még ha azt is akarta érzékeltetni tilla vitéz (copyright by kamondy ági), hogy magyarországon még a fejsimogatás is kemény dolog. ez a megalkuvás különösen a sírhant művek felől nézve volt gáz.

a rendőr persze nem mer végül coming outolni, a rendőrkapitánnyal folytatott beszélgetés, amely ezt célozná, végül fizetés-emelési igény bejelentésében merül ki. erre a rendőrkapitány nem hajlandó, majd amikor a rendőr kimegy, ideges: két pénzéhes buzi sóhajtással zárja le a beszélgetést, mint aki tud a dologról s az nem zavarja. ennek a jelenetnek különös, a filmen kívüli bukét ad, hogy éppen a sokgyermekes, heteroszexuális mivoltát színházigazgatói pályázat során hangsúlyozó balikó tamás játssza a rendőrkapitányt.

szóval: kínos-feszengős film.nem az ajánlott kategória. sőt. 

azoknak az arcát, akik folyamatosan arról sírtak (egyébként joggal), hogy a koalíció mennyi forrást vont ki az egészségügyből, és mégis azt mondták, hogy úgy kell megbüntetni a kormányt, hogy igennel szavazunk a népszavazási kérdésekben.

most fog beégni. egyrészt úgy tűnik, sikerült visszhangot kiváltania a népszavazásra vonatkozó ötletével. ezt az ötletét, mármint az érvénytelen szavazatot, még mindig tartja. ugyanakkor azonban - és itt van a nyelv önkényes hatása, ami elragadta bloggert - gondolta, hogy a kispál által szállított nyelvi toposszal (rajzolni pöcsöt valamire) jól megoldja a címet és a zárlatot is.

az ember inkább debrecenbe ment, nézni a gyerekei szenvedését az országos bajnokságban. gyalázatos vereségeket látott, úgyhogy lemaradt a békéscsaba elleni győzelemről. nyilván nem is írt róla.

a cornexi-meccsről írt volna, de borzasztóan elment a kedve, nem is annyira a vereség miatt, hanem az agresszió miatt, meg az inkompetens rohamrendőrök miatt. így az is elmaradt. most viszont kiment az eto-meccsre, lánya már az ifi-meccsen is kint volt, ő maga a kedvesével kicsit a meccs előtt. nyilván már akkor, amikor elfogyott a jegy. úgyhogy egy bérlettel és jegy nélkül álltak.

él az emberben egy kép. 1989 ősze, tévéstúdió, háttal a falnak, akárha bűnügyi nyilvántartóba készülne a kép, farmerkabátos, csapzott ember, bőrtáskával a vállán, echte népi értelmiségi, csapzott hajjal, hol belepillant a kezében tartott papírba, hol a kamerába néz, szokásos lángoló tekintete inkább zavart, úgy olvassa: "nem megyünk el, nem szavazunk."

gondolta, csak úgy, a rendszeres olvasói kedvéért ír egy bejegyzést, hogy tudják: nincs baja, megvan, épen, egészségesen, csak témája nem volt, meg kedve sem, és egy kicsit ideje sem.

munka szempontjából kicsit átrendeződött az élete, a reggelei inkább levelezéssel kezdődnek, nem azzal, hogy blogot ír, mint az utolsó postja előtti hetekben többnyire, meg mint ma. egyrészt. másrészt kicsit menetrendszerűvé is vált, hogy mindennap postol, a menetrendből kicsit kényszer is lett, illetve nem, inkább olykori kényszeredettség - van-e éppen téma, amiről szívesen postol, ihleti-e valami téma, vagy inkább kutat azután, amiből a napi kötelező post meglehet.

mire nem jó egy gyors és enyhe lefolyású influenza? ha másra nem is, hát arra, hogy az ember egy fél napot lecsippentsen a munkából és otthon dögöljön az ágyban kicsit, olvasgatva. vannak jó könyvei talonban, például nagyon kíváncsi az új gyurgyák-kötetre, de abba még nem mert belevágni, a jelen elfoglaltságaihoz képest kicsit hosszúnak gondolja, azt majd valami szabadságra tartogatja. nagyon kíváncsi egyébként ágoston vilmos wass albertről szóló művére is, az is be van tárazva. most viszont a kornist vette elő, kádár jános utolsó beszédét.

illetve hát ő sem. ismét meccs volt és régen látott ismerősként tűnt föl a fradi - derecskén a hajdan több körben is a fradiban játszott jobbátlövő: pádár margó. blogger szerette meglehetősen, bár kedvenc játékosa nem annyira ő, mint inkább a nővére volt, illetve, ha még egyet megnevezhet, akkor siti beát említené, aki ugyan nem fradista, de csodálatos játékos volt.

a szokásos rss2/atom feedek mellett új szolgáltatással bővült a blog.

a jobboldali sávban, egész alul, eldugva jelenik meg az e-mail előfizetés lehetősége. semmi cécó, kattint, beír e-mail-címet és értesítést kap a postokról. nem mindegyikről, külön-külön, hanem napi digest-et.

a blogolási szokásaimhoz igazodóan ennek kézbesítési ideje mindennap dél körül van.

reméli blogger, hogy létező igényt elégít ki, illetve kényelmesebbé teszi olvasóinak dolgát.

és reméli, hogy minél többen veszik igénybe a szolgáltatást - meg hogy minél többen olvassák.

nyilván.

most megnézte ezt a xi. kerületi választási eredményt, ami egyfelől biztosan egyértelműnek tűnik, merthogy viszonylag egyértelmű rétvári bloggertárs sikere. ugyanakkor persze iszonyatosan alacsony a részvételi arány. úgyhogy ez tipikusan az a helyzet, amit majd mindenki jól úgy fog magyarázni, ahogy a szája ízének jó.

akkor a már-már szokásos beszámoló - egy kosárlabda és - utóbb: sajnos csak - egy kézilabda-meccsről.

egyhetes kihagyás után megint meccset játszottak a gyerekei. ezúttal a budapesti bajnokság rájátszásában, a végső győzelemre leginkább esélyes tizenkét karátos iskola ellen. az elején sikerült tartani a lépést az ellenféllel, különösen a szünet után azonban teljes összeomlás következett be. erről nem is szívesen ír.

olvasta már nagy levin kiváló blogjában, de akkor azt gondolta, hogy afféle költői túlzás. most látja a népszabadságban, azt is látja, hogy régi hír, és lemaradt róla. de akkor is bájos. hogy melocco miklósnak nem tetszik a csecsszopó szó, csinált hát belőle csecsemőt a brusznyai-emlékműre.

már eleve az idézőjelek használata. balra alul rögtön - nem egyes, nem kettes, hanem hármas. ami tart a csecsszopóig, aztán egy alsó(!!!) aposztrof, majd a csecssopó után vessző, majd egy záró aposztrof. kicsiny vizuális jelzése a posztmodern szövegváltoztatásnak.

nem kell persze ahhoz a világ legjobb szerkesztőjének lenni, hogy az ember azt gondolja, hogy ilyen központozás pedig egyszerűen nincs. (fölütötte azért gyurgyák jános ide vonatkozó kiváló művét, a szerzők és szerkesztők kézikönyvét, de ilyen megoldásnak nyomát sem lelte.

de tetszik a művészi szabadságnak ez a foka - hogy tudniillik melocco ezt majd a mennyországban elszámolja radnótival. de olyat sem látott még az ember, hogy van egy szöveg, ami ilyen furcsa félig-idézőjelbe kerül, aztán mégsincs ott szerző. pedig elkelne egy kis magyarázat. mit olvasunk voltaképpen? radnóti-szöveget? netán melocco miklóst, ami jelölt vagy jelöletlen formában ismert szerzők, köztük radnóti miklós vendégszövegét tartalmazza?

imádom az ilyen látszat-konzervatívokat, akik szeretnek a múlthoz ragaszkodni. ez olyan szép - csak akkor van baj, ha a múlt nem tetszik. mondjuk radnóti túl durva szót (csecsszopó(!!!)) alkalmazott, ami nem illik az ő máskülönbeni finomságához.

nosza - változtassuk hát meg a múltat.

de akkor attól se szarjunk be, ha jön a nagy testvér és a múlt egyéb vonatkozásait is át akarja írni.

blogger legszívesebben mindenfajta múlt-átírásról lemondana.

(rég írt már olyat, amivel kikerülhetne a címlapra. igaz, nem is ambicionálja annyira, hogy ezért akár jottányit is változtasson akár stíluson, akár tartalmon. most viszont kellőképpen bulváros és hivalkodó lett a cím, úgyhogy most talán...:-) )

hát úgy döntött a nemzet viktorja - akit a választási sikereinek száma alapján immár valóban inkább lehetne viktimnek, mint győzőnek hívni -, hogy nem áll ki tv-vitára gyurcsánnyal. jó, nyilván van az egésznek kis manipuláció-jellege - ki más röppentené fel a tv-vita eddig sehol föl nem merült ötletét, mint az oly független népszava. amire persze a kormányszóvivő azonnal rácsap. az ellenzéki szóvivő meg egyből elutasítja.

ma reggel is volt horror-élménye. szörfölgetett, gondolkodott - ma elhúzódó reggele van, jönnek a villanyóra-leolvasók, hogy valahogy megoldják/megoldjuk a negyedmillió forintos villanyszámla kérdését. ráért. úgyhogy megnézte netvibes-on az általa rendszeresen olvasott blogokat, megnézte a fontosabb lapok on-line kiadását, kesergett még egy picit a férfi kézilabdázók súlyos vereségén, nem nagyon tudott mit csinálni, gondolt egyet s ránézett a népszavára. illetőleg a pék faszára.

hát, az valami iszonyat volt, ott helyben. csak úgy sorakoztak a bolgár györgyök, mészáros tamások, és milyen hihetetlen címek, micsoda fekete-fehér világkép. mintha csak a magyar nemzet belpolitikai rovatát látta volna, persze az mszp nevét abban a fideszre cserélve. ördögök falra festve, az ellenségkép tobzódása.

aztán talált egy tgm-et is - ahhoz kicsit gyanakodva fogott hozzá. tgm nagy kedvence volt neki sokáig, ahogy a különböző oldalaktól búcsúzott, az idola tribus fontos olvasmánya volt, talán a szem és a kéz volt az első szamizdat, ami a kezébe került, ha jól emlékszik, akkor baráth gergőtől kapta kölcsön (nagy kincsei voltak gergőnek, volt eredeti molnár gergely-plakátja is). mostanában is el szokta olvasni tgm-et, többnyire nem ért ugyan vele egyet, de mégiscsak az van, hogy az egyik legolvasottabb és legnagyobb nemzetközi kitekintéssel (b)író publicistának tekinti.

ezzel együtt a baloldalra nem tudta őt blogger követni - mégis azt gondolja, hogy a probléma-érzékelése nem mindennapi. szóval elkezdte olvasni, és hát: ajánlja mindenkinek. van először a kiinduló állítás: hogy a mai magyarországon a politikai elméletalkotás területén a jobboldali értelmiség egyértelmű és súlyos minőségi fölényben van a baloldallal szemben. (blogger teszi hozzá, hogy ez nem véletlen azok után, hogy a baloldali elméletalkotók jelentős része leginkább gyurcsány apológiájával van elfoglalva...) és javasolja olvasásra blogger két kedves folyóiratát, a kommentárt és az első hallásra kissé taszító hangzású nemzeti érdeket (ld a linkek között régóta).

persze hozzáteszi, hogy a napi politikában, a jobboldal pártszerű képviseletében ennek az elméletalkotásnak sajnos az égvilágon semmi hozadéka nincs.

és utána ennek három rémisztő példáját adja, három reprezentatív idézet formájában.

érdemes olvasni.

a népszavából is legalább ennyit. többet sajnos nem nagyon.

és mégis nyert. és ki ne gondolná azt, hogy a mi miniszterelnökünk ebben is jobb bárkinél. így nyilván nála is. valami ilyesmi jutott blogger eszébe, miközben plt-t olvasta tegnap a hírszerzőn.

és valahogy nagyon-nagyon nem bírt egyetérteni azzal az írással. plt azt javasolja, hogy a koalíció, s főleg gyurcsány - minden személyiségjegye és korábbi győzelmi tapasztalata ellenére - úgy győzze le és iktassa ki orbánt a közéletből, hogy hallgassa agyon a népszavazást, játsszon tehát arra, hogy a népszavazás eredménytelen legyen.

mint előző postjában követelte, várhidi péter lett a szövetségi kapitány. ismét.

helyes. ezzel az erővel akár azonnal meg is hosszabbíthatták volna a szerződését, mondaná a naiv populista. persze ez nem lenne igaz - hiszen nyilván nem arról van szó, hogy nem történt közben semmi. kisteleki elnök nyilván nagyon sok szakemberrel beszélt. nyilván sokan nemet mondtak neki. ő legalább megpróbálta, ami a szakmai meggyőződése szerint helyes lenne ebben a helyzetben: hogy külföldi szakembert szerezzen.

de ha mostanáig nem sikerült, akkor ezen a ponton le kellett volna zárni a keresést. miféle megállapodást lehet úgy kötni, hogy még keresik a szakmai igazgatót, aki lehet, hogy a szövetségi kapitányi posztot is átveszi? miféle távlati tervet készíthet egy olyan szövetségi kapitány, akinek azt mondják, hogy "egyelőre vegyük biztosra mondjuk nyárig a kapitányi kinevezését"? ez mi?

kik azok az emberek, akik öt órán át tartó vita során erre a megállapodásra jutnak? (jó, persze, tudja blogger, az index cikkének keretesében ott van, de mégis: miféle elképzeléseik vannak ilyen embereknek távlatokról, céltudatos munkáról, tervezésről, akár emberi kötődésekről, közösségek alakulásáról?)

kik azok az emberek, akik komolyan gondolják, hogy elindul egy csapatépítés egyfajta módszerrel, azzal, hogy ennek bármikor vége szakadhat?

persze az ember a magyar futballban az égvilágon semmin nem lepődik meg, végső soron sopronban annyian ültek a kispadon egy év alatt, ahányan talán a az ötvennégyes vb-döntő óta nem töltötték be a német szövetségi kapitányi posztot. (persze, ez is túlzás, de az arányok körülbelül világosak.)

és persze az is kérdés, hogy minek foglalkozik blogger fogadalma ellenére annyit az úgynevezett magyarfocival. talán azért, mert azt látta, hogy valami mintha elindult volna. de fél attól, hogy nagyjából itt le is zárult.

bár bejött a követelése, mégsem tud örülni.

és hát a másik oldal: mennyivel többet beszélnek a halódó, minősíthetetlen színvonalú futball kapitánykérdéséről, és mennyivel kisebb hírértéke van annak, hogy lemondott a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. az mintha világszínvonalon űzött sport lenne. mintha akár tán lényegesebb is.

de erről majd máskor.

amely ma állítólag eldől. hogy tudniillik ki lesz a szövetségi kapitány. a szövetségi kapitány. mert akárhány csapatsport van is, s mindegyiknek van szövetségi kapitánya, a szövetségi kapitány csak a labdarúgóké lehet. akármilyen eredményeket érnek is el - a válogatott is mindig ők. és ma eldől a kapitánykérdés, ami egyébként nincs.

nem, nem folyt vér, illetve csak kevés. meg szörnyű feszültség sem volt. csak azt tapasztalta meg, hogy egy kiváló hétvégét hogy tudnak beárnyékolni infrastrukturális problémák.

a legelső szembesülés az a bejelentés volt - lakószövetkezeti gondnok osztotta meg vele -, hogy valószínűleg csőtörés van. nem, nem tudja azonnal megnézni, majd hétfő reggel, de valószínűleg ki kell bontani a csempét.

semmi különös közérdek - kis megnyugvással közli, hogy túlesett az iskolai kötelezettségein. december végén nagyon félt attól, hogy nem lesz meg a féléve, merthogy kicsúszik az időből, nem adja le időben a dolgozatait, de végülis meglett. nemcsak, hogy meg, de ráadásul csupa ötössel - úgy tűnik, az oktatói szerencsére nem olvasták el azt a blogbejegyzését, amiben bevallotta, hogy kellőképpen összecsapta a  munkáit.

úgyhogy ez megvan. tegnap este viszont olyat csinált, amit nagyon régen nem: rock-koncerten volt. volt koncerten az utóbbi időben is, de rock-koncerten, ahol igazi hosszúhajúak játszanak, gitár- meg dobszólók vannak, olyanon nem volt. picasso point, grand funk retro, csala miki játszott, akit egyrészt már nem így hívnak, meg zsoldos tamás, az egészen kiváló basszer. nagyon kisszámú közönség, meg nem is egészen az ő zenéje - sőt. de élvezte. és örült mikit látni.

előtte meccsen volt, ifi b-n, komoly különbségű győzelem viszonylag komolytalan meccsen. előtte meg színházban, a vígben, úrhatnám polgárt nézett, parti nagy lajos fordításában. ezzel jó ambivalens a viszonya. a fordítás / átírás egészen kiváló - bár kétségtelenül van benne néhány kifejezetten olcsó poén, de mégis. olcsó helyenként akkor lesz, amikor feltétlenül aktuális utalásokat akar beletenni, de nincs meg hozzá a nyelvi lelemény, a fedezet. amikor viszont nem akar aktuális lenni, hanem szabadjára engedi a nyelvi asszociációkat, és nem engedi a mindennapi életet betüremkedni, hanem kicsit elemeltebb asszociációknak enged teret, akkor egészen magával ragadó és zseniális.

az előadás viszont - mácsai pál rendezése - elég konvencionális. őszintén - nem nagyon érti azt a koncepciót, hogy egy ilyen modern nyelvű és kortárs utalásokat tartalmazó darabot miért kell moliere (lemaradt az accent grave, nem volt kedve keresni és beilleszteni...) kori jelmezekben játszani... nyilván szándékolt volt, nyilván volt mögötte koncepció, dehát...

a színészek meg nagyjából hozták azt, amit tudnak, különösebb megerőltetés nélkül, de persze mit várhatunk hegedűs dö gézától meg lukács sándortól, börcsök enikő meg rutinból hozta a vásári komédiásnőt... hát nem tudom. nem volt bántó előadás, de messze elmaradt a szöveg színvonalától.