kétségek között

mint előző postjában követelte, várhidi péter lett a szövetségi kapitány. ismét.

helyes. ezzel az erővel akár azonnal meg is hosszabbíthatták volna a szerződését, mondaná a naiv populista. persze ez nem lenne igaz - hiszen nyilván nem arról van szó, hogy nem történt közben semmi. kisteleki elnök nyilván nagyon sok szakemberrel beszélt. nyilván sokan nemet mondtak neki. ő legalább megpróbálta, ami a szakmai meggyőződése szerint helyes lenne ebben a helyzetben: hogy külföldi szakembert szerezzen.

de ha mostanáig nem sikerült, akkor ezen a ponton le kellett volna zárni a keresést. miféle megállapodást lehet úgy kötni, hogy még keresik a szakmai igazgatót, aki lehet, hogy a szövetségi kapitányi posztot is átveszi? miféle távlati tervet készíthet egy olyan szövetségi kapitány, akinek azt mondják, hogy "egyelőre vegyük biztosra mondjuk nyárig a kapitányi kinevezését"? ez mi?

kik azok az emberek, akik öt órán át tartó vita során erre a megállapodásra jutnak? (jó, persze, tudja blogger, az index cikkének keretesében ott van, de mégis: miféle elképzeléseik vannak ilyen embereknek távlatokról, céltudatos munkáról, tervezésről, akár emberi kötődésekről, közösségek alakulásáról?)

kik azok az emberek, akik komolyan gondolják, hogy elindul egy csapatépítés egyfajta módszerrel, azzal, hogy ennek bármikor vége szakadhat?

persze az ember a magyar futballban az égvilágon semmin nem lepődik meg, végső soron sopronban annyian ültek a kispadon egy év alatt, ahányan talán a az ötvennégyes vb-döntő óta nem töltötték be a német szövetségi kapitányi posztot. (persze, ez is túlzás, de az arányok körülbelül világosak.)

és persze az is kérdés, hogy minek foglalkozik blogger fogadalma ellenére annyit az úgynevezett magyarfocival. talán azért, mert azt látta, hogy valami mintha elindult volna. de fél attól, hogy nagyjából itt le is zárult.

bár bejött a követelése, mégsem tud örülni.

és hát a másik oldal: mennyivel többet beszélnek a halódó, minősíthetetlen színvonalú futball kapitánykérdéséről, és mennyivel kisebb hírértéke van annak, hogy lemondott a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. az mintha világszínvonalon űzött sport lenne. mintha akár tán lényegesebb is.

de erről majd máskor.