kétségek között

olvasott olykor wittgensteint is. ezzel a nyolcvanas években még trendinek lehetett lenni. és csodák csodájára nemcsak a tractatus utolsó mondata maradt meg benne, hogy tudniillik amiről nem lehet beszélni...

például az is megmaradt - és így kontextusból kiragadva jól is fog majd itt hangzani -, hogy a világ tények és nem dolgok összessége. valamiért ez jutott eszébe, holott egyszerűen csak arra gondol, hogy végülis minden csak definíció kérdése.

most például azt mondja hagyó miklós, hogy összesen négyszáz kátyú van budapesten. és ilyenkor felmerül az emberben, hogy miből adódik a hallott információ és a napi benyomásai közötti különbség.

mert azt ugye nem feltételezheti, hogy egy magas hivatali beosztású ember hazudik, netán ellenőrizetlen vagy egyenesen légből kapott számot mond. még csak az sem tűnik lenni (stílusosan: annak az esete sem tűnik fennállni), hogy elavult információt mond.

úgyhogy valószínűleg nem egyezik meg az általunk használt kátyú-fogalom. definiálni kellene tehát, számomra is érthetően. nyilván van egy olyan megoldás, ami hagyó miklós számára roppant kellemes lenne: hogy tudniillik kátyú az a valami, amiből tegnap délben éppen négyszáz volt budapesten. és így valószínűleg igaza is lenne.

én viszont kátyún valami olyasmit értek, ami az út burkolatán folytonossághiány, többnyire éles a szegélye, mélyebb, mint az útburkolat, és legalább akkora, hogy megdöccenjen rajta az autó, amikor áthalad rajta. abban pedig biztos vagyok, hogy ilyenből több van, mint négyszáz. sokkal.

persze nyilván van egy olyan definíció, amelyet a városházán használnak, sőt: szerte az útfenntartásban általánosan elfogadott és amely szerint valóban négyszáz körül lehet budapesten az úgynevezett kátyúk száma.

de kérdezem én: van-e értelme ennek a statisztikának egy ilyen kátyúfogalom mellett? az embernek ugyanis az az érzése, hogy akárhova megy, egyik út rosszabb minőségű a másiknál. jó esetben folt hátán folt, rossz esetben lyuk hátán lyuk. és az életminőséget meg a közérzetet alapvetően ez határozza meg, nem az, hogy szám szerint négyszáz van belőlük.

nem lehet egyszer kiállni, és négyszázas diadaljelentés helyett (meg a kárbejelentések csökkenésével való dicsekvés helyett, amiben vélhetően a kár elismertetésének lehetőségét illető szkepszisnek legalább akkora szerepe van, mint a káresemények tényleges csökkenésének) azt mondani, hogy szegény az eklézsia, nincs pénzünk korszerű és tartós technológia használatára, baromira tudjuk, hogy rosszak az utak, de ennyire futja?

nem lehet, hogy egy ilyen bejelentés - mivelhogy köszönőviszonyba kerül az emberek mindennapi tapasztalatával -, akár a városháza alapvetően megtépázott hitelét is javítaná?