volt tegnap blogger március 15-ét ünnepelni (na jó: mire publikálta, már tegnapelőtt lett az). talán gimnazista idején, vagy azóta mondjuk 89-ben volt ilyen mozgalmas ünnepe. először kis jánost hallgatta meg az alkotmányról, aztán hazament, olvasgatott ezt-azt, majd kiment a médiatörvényes tüntetésre, majd végül elment a gödörbe a beszélő március 15-i estjére. beszélgetés oktatásügyről, filmvetítés filozófusokról, ez-az, jó volt, jól érezte magát.
különösen jól érezte magát a tüntetésen: kellemes, napsütéses, vidám idő. inkább gondterhelt, mint haragvó, de leginkább vidám emberek voltak, jókedvű tüntetés volt. néhány apróbb gikszer azért volt: menyhárt jenő talán jobb lett volna, ha gitárkíséret nélkül énekli el a szabadíts meg a gonosztólt, amelynek, ha ez a kormányellenes hangulat kitart, lesz majd esélye arra, hogy a gyerekeink úgy kapjanak hülyét tőle, mint a mi generációnk a ha én rózsa volnéktól - de egyelőre még itt nem tartunk, ezt számot most kifejezetten jólesett hallgatni, és általában jó volt a zenei felhozatal, szalóki ágistul, akkezdetes phiaistul, mindenestül.
de azért fölmerül az emberben, hogy mi van a tüntetésen túl. merthogy persze ez a tüntetés nyilván nemcsak a médiatörvényről szól, nyilván nemcsak a sajtóról, meg nyilván nem a kormány utálatáról. sokkal inkább arról, hogy egyre több embernek alakul ki az a benyomása, sejtése, tudása, meggyőződése, ki hol tart éppen, hogy a jelenlegi kormány rossz irányba vezeti az országot.
miközben azok az intézkedések, amelyek arról szólnak, hogy ha történetesen bebukják a következő (vagy azt követő választást), a bebetonozott kádereik révén továbbra is megkerülhetetlenek legyenek (hogy a haza ne lehessen még egyszer ellenzékben) viharos gyorsasággal és elképesztő határozottsággal követik egymást, korántsem látszik ilyen határozottság a gazdaság, az oktatásügy, az egészségügy, stb rendbetételében. de bármilyen módokon akarják is megkerülhetetlenné tenni magukat, el kell kezdeni fölkészülni arra, hogy mi lesz akkor, ha ők már nem lesznek hatalmon. sőt: el kell kezdeni fölkészülni arra, hogy legyen olyan politikai erő, amely képes a leváltásukra. mert a jelenlegi formájában az ellenzék egyelőre nem alkalmas erre.
fontos ezen a ponton leszögezni, hogy lehet úgy is ellenezni ennek a kormánynak akár minden egyes intézkedését, hogy közben semmilyen módon nem kívánja vissza az előző kormányt, sem a konkrét céljait, sem a korruptságát, sem a cinizmusát, se semmijét. és természetesen nem kér a jobbik által felkínált alternatívából sem.
mert itt bizony olyasmi helyzetet kell a közvéleményben kialakítani, aminek a parlamentben a konstruktív bizalmatlansági indítvány felel meg. végre kellene egy olyan választás, amelyben a szavazók jelentős része nem arra szavaz, hogy mit nem akar (hogy orbán-e vagy gyurcsány a nagyobb gazember), hanem arra teszi le a voksát, hogy nagy vonalakban milyen legyen ez az ország, milyen politikát kövessen a kormánya. mert a fidesz - tanulva korábbi balsikereiből - tudta, hogy csak úgy tarthatja egyben azt a széleskörű támogatást, amit fölépített, ha a konkrét céljairól semmit nem mond el, így mindenki hihetett, ha nem is abban, hogy nem fog fájni, vagy legalábbis, ha mégis, akkor pont másnak, és nem neki.
ezt talán el lehet játszani még egyszer, de nem szabad. ehhez azonban nem elégséges az, ha időnként utcára vonulunk. ennél sokkal több kell. és ebben a tekintetben nem kell félni tanulni a fidesztől. akkor és ott, amikor elvesztették a 2002-es választásokat, elkezdtek kiépíteni egy hátországot, amely képes volt arra, hogy a támogatóik nagyon jelentős részét integrálja. voltak ott orbán fan-clubokként létrejött polgári körök, amik információs láncokként működtek, alkalmasak voltak közösségépítésre, az egymástól elszigetelten dohogó emberek közötti kapcsolatok létrehozására. ezek némelyike aztán megmaradt ezen a szinten, mások, amelyek kellő intellektuális erővel rendelkeztek, vagy nevesebb emberek tömörültek bennük, egyfajta intellektuális iránytű szerepét kezdték játszani, mások viszont átalakultak és sokkal inkább a helyi közösségek kulturális életének színesebbé tételében, stb játszottak fontos szerepet (mások persze radikalizálódtak és akár a jobbikig is eljutottak). bármi legyen is a véleményünk arról, hogy ezeket a köröket felsőbb akarat és az orbán iránti személyes rajongás hívta létre, azért két dolgot mindenképpen üzenhet ez: egyrészt azt, hogy emberekben határozottan él a közösséghez való tartozás és a közösségért tenni akarás, a politizálás vágya. másrészt pedig azt, hogy ez milyen hihetetlen erő.
ennek az erőnek a nagysága pedig nem is annyira a szavazatok számában rejlik, hanem abban, hogy a legelkötelezettebb fidesz-szavazók éppen az éveken át tartó közéleti cselekvésük révén valóban azt érzik, hogy részt vettek a közéletben, belakták az országot és a magukénak érzik ezt a kormányzatot: megküzdöttek a kormányra kerülésért. nagy baj persze, hogy ez a kormányzat iránti - egyelőre és jórészt - kritikátlan csodálattal jár, de mégis fontos. mert ennek a köztársaságnak valóban az volt az egyik legnagyobb baja, hogy senki nem érezte a sajátjának.
persze nyilván könnyebb felülről létrehozni egy ilyen integrációt, és nyilván könnyebb akkor, ha már eleve van egy párt, amely ki akarja alakítani a saját hátországát. a tegnapi tüntetésnek is az volt az egyik legkomolyabb problémája, hogy a létrehívói kifejezetten a pártpolitikától független demonstrációt akartak. és fontos ugyan, hogy a polgárok demonstráljanak az általuk jónak tartott ügyek mellett, de az ország irányításának dolga azért mégiscsak politikusok, a képünket viselők dolga. a baj nem az, hogy politikusok vannak, hanem sokkal inkább az a baj, hogy rosszul teszik a dolgukat. és leginkább azért teszik rosszul a dolgukat, mert nem szorítjuk rá őket arra, hogy jól tegyék. azért teszik rosszul a dolgukat, mert a választópolgárok legnagyobb része egyelőre a demagógiára, az egyszerűsítésekre, az ellenségképekre vevő. ez pedig azért lehetséges, mert nem alakult ki egy olyan nyilvános tere a közélet dolgai megvitatásának, amelyben nem mondható gyakorlatilag büntetlenül minden baromság.
és persze tudja blogger, még akkor is, ha az utóbbi időben a politika alakulásától megcsömörlötten kevesebb újságot/hetilapot/folyóiratot olvas, hogy vannak olyan műhelyek, amelyekben okos emberek fontos dolgokról beszélgetnek, akár okos dolgokat is kitalálnak, de mégis az az ember benyomása, hogy ezek egymástól függetlenül léteznek, kevés a formális kapcsolat. és mégoly okos elképzelések szélesebb körben történő elterjesztésére, a szélesebb közvélemény formálására sincs meg az elképzelés. ezért tűnik most úgy, mintha csak a jobboldalon lenne koherens elképzelés egy élhetőbb magyarország kialakításának lehetőségéről. illetve: persze egyre kevésbé tűnik úgy, hogy van erről orbán viktor vízióján kívül koherens elképzelés, és egyre biztosabb, hogy az odavezető útról végképp nincs dunszt sem, nemhogy road map.
de blogger azt gondolja, hogy ha a liberális / szabadelvű szavazók - blogger nem nevezné magát balliberálisnak, nem szereti, annál is inkább, mert inkább jobboldali liberálisnak gondolja magát - régóta nem is találják a politikai reprezentációjukat, legalább intellektuálisan el kellene kezdeniük magukat újradefiniálni.
kíméletlenül, de nagyon kíméletlenül, szembe kell nézni mindazzal, ami ebben az országban a rendszerváltás óta történt. különösen komolyan kellene szembenézni azzal, amit az orbán-fóbia okozott: azzal, hogy a még ez is jobb, mint ha orbán visszajönne, megengedhetetlen dolgok fölött hunytunk szemet: legyen szó akár az őszödi beszéd tartalmáról, kakaóbiztos számítógépekről, kilőtt szemekről, miegymásról. ezekből le kell vonni a következtetéseket, és világosan le kell szögezni azokat az elveket amelyekből semmiképpen nem lehet engedni.
aztán szép lassan el kellene kezdeni megvizsgálni - persze ezek a munkák folynak, de egységes rendszerbe kellene foglalni - azt, hogy milyen válaszok adhatók liberális keretben az egészségügy, az oktatásügy, a leszakadók, a mélyszegénységben élők problémáira, el kellene kezdeni arról beszélni végre őszintén, hogy mit bír el ennek az országnak a teherviselő képessége. és el kellene kezdeni végre arról beszélni, hogy miként lehet a köztársaságot, annak sorsát szívükön viselő, a demagóg politikusok között ide-oda ingadozó választóktól féltő konzervatívokkal, szocialistákkal, stb, stb együttműködve újradefiniálni valami olyan keretrendszert, amelyben meg lehet egyezni.
hogy ha jön is új egészségügyminiszter négyévente, az ne forgassa fel fenekestül az intézményrendszert. hogy ne kettő-négy évre határozzuk meg az oktatási reformok irányát - mert ha csak felmenő rendszerben nézzük, akkor is tizenöt-húszéves kifutása van legalább egy oktatási reformnak. az úgy nem működik, hogy a legalapvetőbb irányokban nem bírunk megegyezni, mert tényleg csak arról bírunk beszélni évek óta, hogy kivel miért nem lehet együttműködni. el kellene már kezdeni végre azon gondolkodni, hogy kivel miben és hogyan lehet együttműködni.
hogy miként lehet valami bizalmat építeni. átnyúlni szekértáborok fölött. együtt gondolkodni - netán a másikról jóhiszeműséget feltételezni. uram bocsá: kompromisszumokat keresni. persze ilyen jellegű beszélgetések, eszmecserék - a kívánatosnál nyilván kisebb mértékben - most is folynak. viszont arra is ki kellene találni valamiféle módszert, hogy miként lehet az így kimunkált megoldási javaslatokat szélesebb közönség felé közölni. valamilyen párlatát az elképzeléseknek a szakmai folyóiratkultúránál, netán a hetilapolvasóknál is szélesebb körben elterjeszteni. rávezetni a választók egy részét arra, hogy a politikáról, az ország problémáiról gondolkodni is lehet. sőt: kellene is.
hogy igen: azoknak, akik úgy érzik, hogy értenek az egyes szakmai kérdésekhez, bizony ez ismeretterjesztésben, a felvilágosításban is részt kellene vállalniuk. és ehhez viszont ki kell építeni a véleményformáláshoz szükséges csatornákat. ami viszont a jelen magyarországán nem annyira a tv, nem annyira a rádió, nem is annyira a blogoszféra, mint inkább a magánbeszélgetés. az emberek leginkább abban hisznek, amit a szomszédjuk, a fodrász, a boltos, a mittoménki mond nekik. és jelenleg a kormánypártok ebben a közegben sokkal sikeresebben terjesztik az álláspontjukat. a megoldási javaslatok kimunkálásán kívül az álláspontok elterjesztésében is előre kell lépni.
persze, egy ilyen helyzet, amikor mindenkinek rengeteg félelme, sérelme, elképesztő méretű pakkja van, egy ilyen együttműködést nagyon nehéz lesz tető alá hozni, de mégis: muszáj lesz, mert így nem fogunk egyről a kettőre jutni.
ez persze lehet, hogy egy kicsit zavaros lett. blogger leginkább a cselekvés lehetőségeit keresi, talán maga számára próbálja leginkább kitalálni, hogy mit lehet és kell egy ilyen szituációban csinálni. és próbálja megtalálni azt a pontot, ahol érdemi munkát tudna végezni.
mert a legfőbb tanulság, amit levont az elmúlt húsz évből, az az, hogy ha nem veszünk részt aktívan a sorsunk alakításában, akkor az nem sors lesz, hanem csak az, ami megtörténik velünk.
talán azzal fejezi be blogger, hogy keresi az értelmes cselekvés és együttműködés lehetőségét. meg olyanokat, akik hasonlóképpen éreznek.
utolsó kommentek