blogger rendszere egyre inkább akadozott, végül eljutott odáig, hogy ha winampját (vagy - megalkuvás már maga a gondolat is: mediaplayerét) azonnal indíthatta is újra a gépét. úgyhogy alakult a gondolat, hogy újra kell telepítenie.

és ha már újra telepít(na jó: t)ette, szerencsére olyanok a körülményei, hogy ezzel nem magának kell vesződnie, gondolt egy nagyot, és linuxot húzatott rá, méghozzá ubuntut, gnome felülelettel. és várta, hogy beugorjon a majom a vízbe. a biztonság kedvéért azért tartott rajta egy xp-s partíciót, ha lennének olyan dolgok, amik nem mennének rajta, munkahelyi cuccok, as/400-as terminál-emulátor, mit tudja ő, de egyelőre nem talált még olyat, ami ne működne legalább úgy, vagy jobban, mint xp alatt. (illetve de, sajnos, egyet igen, a web and walk stickje nem működik, shit, majd csak lesz valami.)

úgyhogy így telt a június 16-ája, nem ment megemlékezésre, csak fél füllel hallotta, hogy nagy imre unokája beszélt a hivatalos ünnepségen, rendben van, unokáról van szó, de azért mégis, nagy imrét, mint az elesettek gyámolítóját és megalkuvás nélküli demokratát beállítani... hát, nem tudja blogger.

közhely talán, de el kell mondani - nagy imre, akárhogy szépítjük, része volt a rákosi-korszak establishmentjének, amikor miniszterelnökké nevezték ki, az moszkvában történt, igaz, hogy lazított az elnyomáson, de ne felejtsük el, hogy egyrészt az amnesztia leginkább az elítélt kommunistákra terjedt ki, netán a társutasokra. másrészt azt sem szabad elfelejteni, hogy a lazítás is határozottan abban az egypártrendszer és a kommunista hegemónia kontextusában történt.

nem segítünk magunknak, ha irrealitásokat állítunk múltunk fontos szereplőiről. tiszteljük nagy imrében azt, akit tisztelhetünk: azt a kommunistát, aki, sodródva az eseményekkel, egy ponton úgy döntött, hogy fontosabb neki a saját emberi integritása, mint a kommunizmushoz való hűsége. aki az életét áldozta a meggyőződéséért és így legalább utólag azonosult azzal a forradalommal, amelynek résztvevőinek jó része - ne kerteljünk - azt a rendszert kívánta a pokolba, amelynek ő maga is része volt, ha mégoly szimpatikus része is.

ilyeneket gondolt, de bevallja, hogy tegnap nem erre koncentrált.