hát, ezt blogger nem gondolta volna. ha nem lenne visszakereshető az előző posztjaiban, akkor sem tagadhatná, hogy már-már ellendrukkereket megszégyenítően volt pesszimista. hogy a csoportmeccsek során mutatott teljesítmény alapján még az ötödik hely megszerzését is irreálisnak gondolta volna.

örült, hogy a gyermeke is megkezdte a kosárlabda-szezont, felkészülési tornával, itt szemestől 10 kilométerre, bogláron, tegnap magabiztos, ám kapkodó győzelem, ma meg a kiemelkedően jó elite baskettől reményeket keltő vereség. azt gondolta blogger, s ezért örült, hogy a kézilabda okozta csalódást majd jól el fogja fedni az az öröm, ha a gyerekének drukkolhat (és azt igazán a szülők tudják megmondani, hogy milyen jó érzés is, amikor az ember gyerekét ütik-verik. nem irigyli a bokszoló-szülőket:-):-) )

ezt a számítását legnagyobb örömére a kézilabda-válogatott keresztülhúzta.:-):-) furcsák voltak a meccset megelőző képek, amikor dinu kedvesen ölelgette a kínai kísérő-gyereket, minden román elég kedves volt, csak tadici ült láthatóan nagyon idegesen a kispadon, s feszülten harapdálta az időkérő-tábla sarkát. ez az egyetlen dolog adott a meccs előtt valami okot a bizakodásra. ebből látszott, hogy valami a románoknál sincs egészen rendben - illetve hogy tadici azt sejti, amiről blogger már lemondott, hogy ebben a magyar csapatban több lehet. s ha ez így van, akkor nyilván azt sejtette, hogy ennek valamikor ki kell jönnie.

mást blogger most nem is nagyon írna, csak picit. nem egészen értette blogger eddig sem, hogy ferling, aki a klubcsapatát rosszabb időben a hátán viszi, jobb időkben egyszerűen csak vezéregyénisége, sok kemény harcon túl van, miért csak ennyire kiegészítő szerepet kapott. most is csak egy magyarázatot talált blogger: hogy eddig rejtegettük, direkt rosszul játszatták félrevezetésből:-):-) mert amit ma művelt, az szemkápráztató volt. szervezett, gólt lőtt, lelkesített, sok tekintetben helyettesítette görbiczet, nem is rosszul.

meg arról írna, hogy milyen fontos, hogy legyen egy olyan sopán a pályán, aki képes gólokat lőni fontos pillanatokban. ha már az ember sok gólt lőtt a bl-ben, akkor tudható, hogy erre képes. külön öröm volt a két szélső, vérten és kovacsicz már-már felszabadult játéka, magabiztos befejező játéka - kovacsicz eddig nem nagyon játszott jól, és az  első meccs kivételével vérten sem remekelt. pedig vértentől az eddig megszokottak alapján sokkal komolyabb, mintegy húzóemberi szerepet vártunk - kovacsicz ehhez még fiatal, de ő is elmaradt attól, amit az elsőszámú jobbszélsőtől várnánk. most azonban mind a kettő nagyon komoly, megbízható teljesítményt nyújtott.

piros talán erős közepes volt - csúnya rontások és szép megoldások egyaránt jellemezték. támadásban nagyon-nagyon fontos volt viszont egy új jelenség: nem szartunk be attól, hogy az ellenfél kapujában világklasszis kapus áll. mint ahogy a meccs elején már látnivaló volt, hogy a románok még nálunk is sokkal jobban félnek a meccstől. ez pedig ritkán fordul elő.

pálinger iszonyatos fontos pillanatokban mutatott be nagyon fontos védéseket - de őt talán nem kell külön méltatni. nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt végig. most görbicz talán kevesebbet villogott - viszont nagyon alázatosan játszott. szólni kell még tomoriról és szűcsről, akik főleg védekezésben tettek hozzá nagyon sokat.

aztán érezhető volt, hogy többszöri elhúzásunk és román felzárkózás után a románok mintha szét- illetve összestek volna. mintha elkezdtek volna nem hinni abban, hogy nyerhetnek. intő jel persze, hogy lungu és neagu szétlőtt minket, s olykor a szélsőkkel is bajaink voltak. viszont a beállós pozíciót mintha a korábbinál jobban sikerült volna megfogni.

azt az egyet nem tudja blogger, hogy a játékosok által felemlegetett beszélgetéseken született-e meg a megoldás. magyarul: a szakvezetés hatására, vagy attól függetlenül állt-e így össze a csapat.

azt az egyet viszont tudja blogger, hogy ezt a kellemetlen orgánumú, magamutogató, saját ostoba humorában tapicskoló tenyérbemászó fajankót, egri viktort a büdös picsába el kellene zavarni a kézilabameccsek, sőt tágabban: a tévé közeléből. mert ez a pojáca még egy ilyen hihetetlenül jó hangulatú meccset is kínos feszengéssé tud változtatni. amikor tudniillik az ember szégyelli magát a szpíker helyett, hogy az milyen ostoba. szegénykémnél talán még vitár róbert is kellemesebb volt, bár az kétségkívül elismeri blogger, hogy az idő talán megszépíti utóbbival kapcsolatos emlékeit.

úgyhogy, kedves lányok, bravo,bravo, bravo. le a kalappal. és fel, oroszország ellen.