nem, ezúttal nem a szerelem, és nem is jó ez így, se nekem (bloggernek), se másnak. nem, ezúttal a magyar-orosz meccsről van szó. nyilván látatlanban azt mondta blogger, hogy az oroszok ellen eleve nincs sok esélyünk. de hát mégiscsak megy mindennap a reklám, hogy az athéni 5. hely után ugye éremben reménykedünk, másrészt a felemás kezdés után mégiscsak komoly akaraterőről és tartásról tett tanúbizonyságot a csapat a - nem túl acélos - németek ellen. úgyhogy hát reménykedtünk.

(ha már tartás: az amit a dánok műveltek az oroszok ellen, az nehezen felejthető. főleg az a szabaddobásgól a végén. és bármennyi borsot is tört a dán kapitány különböző módokon az orrunk alá, mégiscsak lehetett vele együtt örülni, ahogy a végén ugrándozott.)

és akkor még ki off, szpíkerek. szóval a cselgáncsközvetítő, aki azt bírta mondani hadfi meccse előtt, hogy nehogy kötelezőnek tartsa a többi dzsúdós fogadalmát, mely szerint csellel gánccsal mind nem elég / a hetedik te magad légy. puff, touché. ez tetszett, mint ahogy szántó dávid is (aki vélhetően a legszínvonalasabban, legkedvesebben és leghozzáértőbben közvetítő szpíkerek egyike, aki szerint verrasztó evelin megbújt a mezőnyben. hogy hányféleképpen lehet azt mondani, hogy valaki le van maradva...

és akkor ez az orosz meccs. hát, a német párhuzam megvan, viszonylag hamar néhány gólos hátrány, egy idő után már öt gólos is. teljesen világos, hogy nemcsak a nyitott védekezés ellenszerét nem találjuk, hanem nincs együtt a védekezésünk sem annyira, hogy egy jól húzogató és több befejezésre képes lövővel szemben helytálljunk. igen, nyilván eszébe jutnak az embernek mocsai mester tudományoskodó szavai a testsúlykilogramokról, már rögtön a meccs elején.

viszont öröm, hogy végre kitalálódott, hogy legyen ferling bent támadásban, ő mégiscsak nagyon jól lő, és az sem árt, ha görbiczen kívül van a pályán teherviselésre és felelősségvállalásra képes és ugyanakkor kreatív játékos. mert hát azért sem szűcs, sem tomori nem tűnik annak. és amellett öröm az is, hogy tóth tímea végülis mintha végre egyszer tudna kezdeni magával s a helyzettel valamit.

jó, hogy volt 10:5nél időkérés, nem értette blogger, hogy mit történt, hirtelen egy karakán csapat lépett pályára és megkezdte a fölzárkózást. bár egri viktor mondogatta, hogy az ötgólos hátrány a németek ellen is megvolt, s hogy ebből még lehet jó, sőt, hogy ez jó jel is lehet, azért blogger nem feltétlenül gondolja, hogy az oroszok ellen a legbiztosabb győzelmi recept a sokgólos hátrány. de mégis: felálltunk. brávó, szívvel-léllekkel álltunk fel és szívvel-lélekkel: bravo. ugyanakkor azonban azt is látni kell, hogy az orosz csapat is mintha kicsit kiengedett volna, trefilov megkezdte a szokásos cseréit, ami láthatóan kicsit megfogta az oroszokat.

nagyon jó volt az a szoros félidei eredmény. és aztán a szünet után mintha nem lett volna egy súlycsoportban a két csapat. olyan gyermeteg hibákat ejtettünk támadásban, amik közül még a vakvilágba elpasszolt labdák a jobbik eset voltak. azokat még föl kellett szedni és be is kellett dobni. de azok, amiket kifejezetten turej:-) kezébe dobtunk, azokból azonnal indulás volt. és még gól után sem sikerült elég gyorsan visszazárnunk, nemhogy akkor, amikor az egész csapat még éppen egy figura kijátszásával kapcsolatban volt előrefelé mozgásban.

de felállt fallal sem voltunk elég gyorsak, megint nem értünk oda a lövőkre, a szélsőket sem sikerült megfognunk, és nagyon nagy rések maradtak a falban is. így aztán játéklehetőséget kapott mindenki. pigniczki, aki eddig csak azzal tűnt ki, hogy ő tudta a kispadon ültében a leggyorsabban az ég felé lökni az ökölbe szorított kezét (ezzel az erővel akár szucsánszkit is kihozhatták volna, ő legalább a jövő embere; borbás, aki még a falban nem túlságosan virgonc szamoránskynál is gyengébb volt (piros olykor jól fogott pozíciót, volt egy nagyon szép ejtésgólja meg egy ordítóan csúf pattintós ziccere); kovacsicz, akit vélhetően némileg túlértékeltünk az elmúlt évben (nem is érti egri viktort, miért mondjat, hogy a jobbszélsők alapvtően jó teljesítményt nyújtottak. lehet, hogy magukhoz képest igen, meg a fiatalságukhoz, de mondjuk egy turejhez képest... hát...)

hát, így. sajnos, a megalázó az, hogy rövidzárlat ide vagy oda, sajnos a kilenc gól a valós különbség a két csapat között. (annyiban mondja ezt blogger, hogy a csapat szétesésével pálinger jelentősen följavult, így valamit ellensúlyozott.)

ez így sajnos nem éremesélyes csapat. lehet, hogy oda fog érni érmes helyre, de az az eddigiek alapján sajnos inkább csoda lenne, kiszaladt eredmény, mintsem az eddig mutatottak logikus következménye. persze, adott esetben, szétesőfélben levő hátországgal olykor már az is csodának tűnik, hogy kint vagyunk az olimpián. (persze, ez lehet, hogy csak a népligeti szemüveg, lehet, hogy győrben, újvárosban minden rendben van, debrecenben meg fehérvárott meg csupa fejlődés az élet, ránk most rossz idők járnak, lehet, hogy ezt extrapolállja blogger.)

mindegy, drukkol rendületlenül. arra azonban nem hajlandó, amit egri viktor ajánlott a meccs végén, amikor a végeredményt mutatták: hogy csukjuk be a szemünket, ne is lássuk. nem, kedves viktor, ez már nem jópofizás, lehet, hogy abból szaladt ki a szádon, sok sületlenséget beszélsz, sokszor visz a lendület, de ez túlzás. nem, a realitások realitások, és a legrosszabb helyzetben rendelkezésre álló opcióink közül a legrosszabb, ha nem nézünk oda és nem veszünk róla tudomást. ha baj van, azellen csak akkor lehet tenni, ha meglátjuk a bajt. ellenkező esetben nincs más, mint légvárépítés - futóhomokra.

túl sokszor csuktuk be a szemünket. azt az egyet nem szabad.

a fülemet sokkal szívesebben fogná be blogger, amikor téged hall, szegény, csacsi viktorka. csakhogy te is realitás vagy - abból is a kínosabbik fajta.