ez a nap is az olimpia jegyében telt blogger számára - megspékelve azzal a helyzettel, hogy egyik fia osztálytársai is megérkeztek hozzá szám szerint ketten, s most először szembesül azzal az elvárással, hogy egyszerre legyen szigorú szülő is meg ne egészen végzetesen rossz fej. körülbelül megoldja, de nem kevés szorongás és - nomen est omen - kétség árán.

ma nézett ezt-azt, vívás, dzsúdót meg birkózást, úszást, cseh lászló hírére ébredt. neki meg mincza ildikónak nagyon örült, mészáros anettet meg nagyon sajnálta - a kiugrott könyökű súlyemelő láttán meg kifejezett fizikai fájdalmat érzett. utoljára talán akkor ilyet, amikor farkas áginak ment ki olyan borzalmasan a bokája a viborg ellen még nagyon-nagyon régen.

és amilyen szörnyű az emlék, legalább olyan jó átkötésnek - merthogy a fő esemény mégiscsak a magyar-német volt. blogger bevallja, alig adott fikarcnyi esélyt a csapatnak a németek ellen. igaz ugyan, hogy a németek nem tűntek nagyon acélosnak a koreaiak ellen, de mivel mi még nem játszottunk a koreaiakkal, nem tudhatja blogger, hogy milyen játékerőt képviselnek. tehát lehet az is, hogy bombaerős a koreai csapat, s hogy az egyébként bombaerős németek vergődése ennek tudható be - így okoskodott blogger magában. majd hozzágondolta azt is, hogy esetleg nem; de még ha gyenge is lenne a német csapat, nem lennének németek, ha egy ilyen megalázó vereség után nem szántanák föl a pályát. tehát mindenképpen nehéz meccset várt blogger.

ráadásul eddig semmi olyan kvalitást nem látott a magyar csapatban, ami bizakodásra adott volna okot. nem nagyon látott pálingeren és görbiczen kívül extrán jó teljesítményeket, látott viszont kiemelkedően gyengét - mondjuk tóth tímeától, viszonylag halványat kovacsicztól meg - magához képest - vértentől, és hát átlagosakat szamoránskytól, szűcstől, ferlingtől. és látott tanácstalanságot pályán és a szakvezetéstől egyaránt.

úgy is kezdődött a meccs, mintha ott folytatódna... ugye, az első pár percet nem láttuk, ott kapcsolódtunk be, hogy sopi épp visszatért az első kétpercéből, ráadásul a labda oda nem adás viszonylag buta két perc. és pillanatok alatt ötgólos hátrány. bloggerben megfogalmazódott már kilenc ötnél is, hogy nem kellene-e időt kérni. hajdú jános ötgólos hátrányban kért. sok taktikai tanácsot nem lehetett éppen kihallani, annyit, hogy lőni kell, meg hogy öt van közte, és azt a kijelentést, hogy le lehet dolgozni.

ez az időkérés valahogy arra mutatott blogger fejében, hogy a szakvezetés is tanácstalan. hogy akár az is nagyjából mindegy lenne, ha senki nem ülne a padon és magukat meccselnék a lányok. egyetlen egy dolog volt, ami nagyon pozitívan jött le: hogy mennyire nyugodt a szövkap. nem pánikol, nem kiabál, nem azt mondja, hogy tessék ledolgozni, hanem azt, hogy ledolgozható. függetlenül attól, hogy mit gondol a kvalitásairól - remélem, rámcáfol - ez mindenképpen pozitívnak tűnt blogger számára.

és valóban: szinte pillanatok alatt dolgozták le a lányok a hátrányt. de azért voltak tendenciák, amik nem változtak: tóth tímea kritikán aluli játéka mind támadásban, mind védekezésben, pálinger váltakozása jó és kiváló között, hol széteső, hol összeálló védekezés, kovacsicz halványsága, vértené is. az a benyomás, hogy szűcs gabinak többet kellene játszania, mert idő kell neki, míg felveszi a játék ritmusát és a beállás után közvetlenül többet hibázik, mint később. hogy nincs megoldva a beálló kérdése, mert pirosnak sokat kell fejlődnie.

aztán persze a félidő végére ismét a németeknél van az előny, majd a második félidő elején megint megléptek. itt végképp nem adott volna blogger egy fabatkát sem a magyarokért, az optimizmusa kincstári volt. (örülne, ha lenne a kincstárában annyi, amennyi optimizmusra ahhoz szüksége volt, hogy ki ne kapcsolja a tévét... ami persze eszébe sem jutott, nyilván, a szurkoló a bajban is ott van.)

és hát az az egy biztos, hogy most ennek a csapatnak lehetett szurkolni. hátrányban is volt, helyenként összeszedetlen és rendezetlen volt, talán figyelmetlen is, de lélektelen biztosan nem. és akkor valami történt. két pokoli rossz meccs és egy meccs borzalmas háromnegyede után tóth timi lőtt két átlövésgólt. egyből kiderült, hogy milyen szüksége van ennek a csapatnak egy jó sopira. mert ez a csapat nem bírja el, hogy egyedül a kapus és görbicz nyújtson csak nemzetközi szintűt. kifejezetten pozitív meglepetés volt tomori is, az is, hogy görbicz egy kihagyott büntető után meg tudta oldani a következőt.

sokakkal - és egri viktorral - ellentétben nem gondolom, hogy a bírók olyan rosszul fújtak volna. szerintem a visszafutásnál, amikor kiállították, meglehetősen kétértelmű, és ilyenként csúnya volt tóth tímea mozdulata, annál a jelenetnél, amikor tán tomori vagy szűcs egri viktor fogalmazása szerint hozzá sem ért az ellenfélhez, ott a testek között valóban nem volt nagy kontaktus, lökés se olyan irányba, amerre a német esett, volt viszont könyékkel orrba. szóval nem volt ez olyan nagyon egyértelmű lejtő.

nagyon fontos volt, hogy tóthtal együtt pálinger is rátett egy lapáttal, mint ahogy aprókat mindenki hozzátett: hornyáktól vértenig.

úgyhogy most lehet megnyugodni, lehet örülni, lehet gondolkodni a nyitott védekezés ellenszerén - mert úgy tűnik, ennek a mondott kirándulásnak a lemondása, s az edzés helyette, ami ezt a célt szolgálta volna, nem hozta még meg a gyümölcsét. márpedig korea ellen szükségünk lesz rá. (viszont: ha 10 éve tudjuk, hogy nem tudunk a nyitott ellen támadni, s ha egy ideje tudjuk, hogy korea is ellenfél lesz: miért pekingben egy délelőtt akarjuk ezt begyakorolni? nem az van, hogy a megfelelő ellenszert az utóbbi hónapokban kellett volna drillszerűen gyakoroltatni?)

és hát: köszönjük meg a németeknek, hogy az utolsó 10 percben - pálingertől egyébként nem függetlenül - még nálunk is idegesebbek voltak. ennyi jutott eszébe, miután estére lehiggadt.

és akkor: hajrá lányok, s fől a szövetségbe forrt szabad köztársaságok ellen!