kétségek között

hiába a vasutasok sztrájkja, hiába ült egy órát azon a vonaton, amire ki volt írva, hogy 30 perccel később indul a tervezettnél (amikor végül leszállt róla a kiinduló állomáson, egy órával a tervezett indulás után, már az volt kiírva rá, hogy 50 percet késik), nem bírt elromlani a kedve.

végül autózott - nagyon jó volt az úgy, ahogy volt. csúnyán kövér (kedvesebben: mackósodó) blogger csaknem végig keith richardsot hallgatott, main offender, szikár, arcbarázdált rock, ahogy az kell. hogy mennyivel jobb az, mint jagger három szólólemeze közül kettő (a she's the boss azért ott van, grace á jeff beck).

és hát nagyon örül annak, hogy hosszú vajúdás után elindult a kapitalizmus.hu, amiben a kulturált vita és véleménycsere és ismeretterjesztés reményét látja.

ezt az örömét még seres hírszerzős publicisztikája sem tudta teljesen eloszlatni. nyilván elég szar érzés lehet egy hajdani anarchistának szembesülni azzal (gondolom, nem most szembesült, de akkor is), hogy nemcsak a politikai elit, nemcsak az állam, de maga a társadalom, amibe az ember a reményét veti (és nem kell ehhez anarchistának lenni, hogy belevesse) is ilyen mértékben felelős azért, ami itt az elmúlt 17 évben történt.

azt már csak én gondolom hozzá, hogy ebben a helyzetben tényleg csak két választás van: egyrészt az a reformdüh, amivel ez a jelenlegi kormány elkezdi, nagyjából felvilágosult abszolutista módjára végigcsinálni az általa fontosnak tartott reformokat - azt viszont csak úgy lehet egy olyas demokrációban, mint a miénk, ahol azért nem isten kegyelméből van a hatalom, hogy végighazudja a választást, majd hatalomra jutva mást tesz, mint ígért...

másrészt meg lenne az, hogy végre kiállna a politikai elitünk és végre egy olyan választási helyzetet teremtene, egy olyan választási kontextust, ahol közösen föltárják az ország helyzetét a választók előtt. hogy beleverik az ország valós helyzetével szembesülni nem akaró, a vég nélküli ingyenebéd káprázatában hinni akaró, átkúratásra vágyó választó képét abba, hogy ez így nem megy tovább.

mert nem vagyok abban biztos, hogy egy új párt elégséges lenne, még akkor sem, ha liberális és piachívő. és még akkor sem, ha történetesen fel tudna maga mögött sorakoztatni annyi embert, hogy a parlamentbe kerüljön. ez önmagában nem megoldás, ha a választók jelentős része nem akar az ország helyzetével szembesülni.