szili katalin a hétvégén nyilatkozott az mti-nek. ebben a nyilatkozatban többek között azt mondá, hogy a népszavazás elértéktelenedésével fenyeget az a tény, hogy ilyen nagyszámú - és egyébként nem túl jelentős - népszavazási kezdeményezés fut egyszerre.

ebben valószínűleg igaza van a talán még mindig államelnöki ambíciókat dédelgető házelnökasszonynak, még akkor is, ha ezt a nyilatkozatot is már az mszp népszavazási kampányának részeként kell olvasni.

de próbáljunk egy pillanatra hátralépni és egy kicsit távolabbról ránézni a helyzetre úgy, hogy legalább a fidesz által már összegyűjtött aláírásokkal támogatott kérdésekről szóló népszavazást adottságnak vesszük és megnézzük, hogy hogyan fordíthatná azokat a politikai közösség - azaz végső soron saját - javára még az is, aki netán nem futballszurkolóként vesz részt a politikában.

azt mondják, hogy a népszavazási kérdések - különösen a tandíjról meg a vizitdíjról szóló - egyrészt a határtalan populizmus megnyilvánulásai, másrészt egyetlen igazi céljuk az, hogy orbán viktorból minél előbb miniszterelnök lehessen.

megengedem, hogy mindkettő igaz lehet. még azt is megengedem, hogy ezek a kérdések még költségvetési szempontból sem a leglényegesebb kérdések. mégis, némi reményt fűzök ehhez a népszavazáshoz. most már nem egy választási kampány telt el annak a jegyében, hogy fő pártjaink egyrészt korlátlanul ígérgettek fűt-fát, másrészt hogy ki a nagyobb gazember: egyik vagy másik párt vezetője.

természetesen a populizmus bizonyos pontig megengedett, sőt: következik a választási logikából. de a dolgok természetes logikája szerint, ahogy például schlett istván még a választások előtti elemzésében is gondolta, a populizmusnak normális körülmények között határt szab az a tudat, hogy a választások esetleges megnyerését követően kormányozni is kell.

attól tartok, hogy hazánk esetében, legalábbis 2006-ban, ezt a mértéket nem sikerült megtalálni. a két nagy párt egyaránt úgy gondolta, hogy a szavazatok nagy részét olyan választók - és őket itt éppen ezért nem nevezném választópolgároknak - fogják leadni, akikre jobban lehet akár betarthatatlan ígéretekkel hatni, mintsem azzal, hogy szembesítik őket azzal, hogy az általuk megszokott jóléti társadalom az általuk megszokott formában nem tartható fönn. azaz: az ország választóinak nagy része inkább azt szereti, ha jól átkúrják, s nem azt, ha netán áldozatokat kell hoznia.

márpedig abban nagyjából konszenzus van az országban működő politikai erők között is, hogy az oktatás színvonala zuhan, ez a szféra radikális átalakításra szorul. abban is, hogy az egészségügy ebben a formában nem kielégítő színvonalú és hatékonyságú, ráadásul finanszírozhatatlan is. ebben a konszenzusban - bár a nyilvánosság előtt ezt csak finoman éreztetik - a fidesz is osztozik.

de éppen, mivel a nyilvánosság előtt leginkább csak azt hangoztatja, hogy az mszp még tovább ront a helyzeten, az emberek nagy része a fidesszel a változatlanságot azonosítja, azt, hogy a hatalomra jutásuk esetén ők nem fognak olyan terheket az ország lakosaira tenni, mint amelyeket "a népnyúzó mszp a nemzetközi karvalytőke szolgálatában" merő passzióból rájuk helyez. ez persze hamis várakozás - annál szomorúbb lesz a szembesülés azzal, amikor majd egy újabb ígérgetős kampányt követően orbán viktor lesz kénytelen radikálisan mást tenni kormányon, mint amivel kampányolt.

és ebben a kontextusban lehet talán hasznos, hogy a népszavazási kérdések, ha nem is éppen a legjelentősebb témákat érintik, mégiscsak fölvetik annak a lehetőségét, hogy koncentráltan költségvetési kérdésekről beszéljünk - és ha már azokról, akkor azokról a feltevésekről is, amelyek mentén valaki hasznosnak / fontosnak / filozófiailag helyesnek, netán haszontalannak / célszerűtlennek / filozófiailag helytelennek, netán megengedhetetlennek mondja a tandíjat vagy éppen a vizitdíjat.

hogy elbeszélgessünk végre egymással arról, hogy ingyenebéd nincs - hogy nem az ingyenesség kontra fizetősség a tét, hanem pusztán az: ki fizesse meg azt, amit mindenképpen meg kell fizetni. (lehet, hogy jelen blog olvasói számára ez triviális: de higgye el a kedves olvasó: kisebbségben van ezzel a tudásával.)

így végre komolyabb politikai kérdésekről beszélhet, mint az, hogy orbán vagy gyurcsány-e a nagyobb lókötő. és ez talán a kezdő lépés lehetne annak irányába, hogy a jelenleg diszfunkcionálisan működő pártjainkat rászorítsuk arra, hogy végre tartalmi kérdésekről is folyjon közöttük a szó a választási kampány során.

ezt blogger feltétlenül kívánatosnak tartaná.