hát, akkor most már nem írna a negyedik helyért folyó mérkőzésről, leginkább gratulálni szeretne a lányoknak ahhoz a helyezéshez, amit blogger az olimpia előtt nagy erőfeszítéssel elérhetőnek gondolt. akadt ebben a menetelésben kilátástalan játék, akadt ezután a románok ellen olyan játék, ami mindenképpen meglepő volt a csoportmeccsek kilátástalansága után, és akadt elszalasztott lehetőség, az elődöntőben, ahol az utóbbi évek leggyengébb produkcióját mutató oroszországa nézett velünk szembe.
az összkép alapján kifejezetten örvendetes a negyedik hely, amihez őszinte gratuláció jár. a sportág vezetésének feladata azonban az, hogy ne forduljon el azoktól az intő jelektől, amik a kétségtelenül örvendetes helyezés mögött vannak.
de erről máskor. most sokkal inkább arról, amit blogger a közvetítések során tapasztalt. elsősorban a csapatsportokat közvetítő mezei dánielről és egri viktorról akar szólni; elsősorban mezei dániel és a vízilabda-bronzmeccs ürügyén, de nem elhanyagolható mértékben egri viktorra is vonatkoztathatóak a fenntartások.
mezei dániel a bronzmeccsen, azt követően, hogy egy gólos vezetésünknél, belül az utolsó fél percen emberelőnyt adott az ausztráloknak, azt mondta, hogy ilyenkor már nem szokás fórt adni. rendben van, valóban nem szokás. ugyanakkor a szabálytalanság alapján megadható volt - ettől persze md még kommentálhatja úgy, hogy a szokásjog alapján furcsa az eljárás.
csak sajnos folytatta, imígyen: most mit mondjak? mondjam azt, hogy csalnak? ezek némileg kemény szavak, főleg egy viszonylag korrekt módon levezetett meccset követően furcsák is. egy-egy tévedés, bármilyen kiélezett helyzetben esik meg, önmagában nem jelent sem rendszert, sem tendenciát, sem szándékosságot. a csalás viszont legalább az utóbbi kettőt feltételezi. vélhetően mezei dánielt az indulata ragadtatta ilyenre és maga sem hiszi, hogy az állítása bizonyítható lenne. akkor viszont ez nem más, mint különösen nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás. ami egyrészt önmagában is elég kemény. másrészt viszont hangulatkeltés.
azt gondolja erről blogger, hogy egy embernek, bármilyen hiú és csökött nárcisz is, tisztában kell lennie a munkájához kapcsolódó és ráruházott felelősséggel. különösen egy olyan embernek, aki a tv nyilvánossága előtt mikrofont kap a kezébe, ezzel együtt pedig lehetőséget, hogy emberek gondolkodását, világról alkotott képét befolyásolja. különösen egy olyan országban kellene vigyáznia arra, hogy a szavaival milyen hatást vált ki, amelyben az ott élő állampolgárok jelentős részének szent meggyőződése, hogy minket évszázadok óta a balsors tép, s hogy csak korlátozott mértékben vagyunk alakítói a sorsunknak.
most nagy szavak következnek. a magyar nemzet álló két legfontosabb feladat közül az egyik az egymás iránti bizalom helyreállítása - a másik pedig az, hogy fölismerjük, hogy elsősorban mi vagyunk a felelősek a sorsunk alakulásáért. mi hozzuk a személyes döntéseinket, a mi munkánk minőségén múlik a boldogulásunk - amelyet olykor természetesen akadályozhatnak külső nehézségek, de ezek a nehézségek korántsem akkorák, hogy mindig és mindenkor és folyamatosan csak ezek akadályozzák meg egy-egy siker bekövetkezését.
ha tetszik, ha nem, a sport az emberek körébrn elég komoly figyelmet élvez. különösen igaz ez az olimpiára. ez most olyan olimpia, ahol a magyar küldöttség elmaradt a közvélemény várakozásától (ez itt most nem értékelő megjegyzés, nem kíván blogger abba belemenni, hogy jogos volt-e a várakozás, de tény, hogy átlagban 6-8 arany volt a várt eredmény, ami már bizonyosan nem teljesül.) a közvéleményt nyilván érdekli, hogy miért maradtunk el a várakozástól. és az első benyomását a saját szemével szerzett benyomásai mellett a szpíker kommentárja alapján alakítja ki. (közismert tény, hogy a képhez fűződő kommentárok milyen mértékben alakítják a képről alkotott interpretációnkat.)
másként fog vélekedni, ha a szpíker egyértelműen a sportdiplomáciát okolja, más okokról pedig nem nagyon szól, s másként akkor, ha a riporter arról is beszél, hogy miért nem tudunk megőrizni, vagy akár növelni egy háromgólos előnyt (vízilabda), vagy arról, hogy a világ kézilabdázásának fejlődési üteme ma gyorsabb, mint a magyarországi fejlődéséé, és emellett szól arról is, hogy a bírók sem mindig álltak a helyzet magaslatán.
az első azonnali, kézenfekvő, sok gondolkodást nem igénylő, ám a továbblépést, az esetleges hibák észrevételét és kijavítását sem eredményező, ezért nem előremutató gondolatsor. a második ellenben az. és túlmutat a konkrét sporteseményen - talán segítene néhány nézőnek abban, hogy felismerje: a dolgoknak nem mindig olyan nagyon egszerű és tőlünk független a magyarázata.
hogy nem lehet minden egyes kudarcra az az egyetlen reakció, hogy külső körülmények esküdtek össze ellenünk - most éppen bírók formájában. ugyanezt persze, kicsit mérsékeltebb megfogalmazásban, egri viktor is eljátszotta (ezért is említette blogger az imént a kézilabdát), amikor azt mondotta, hogy a koreaiak norvégok elleni kétséges (időntúli góllal kaptak ki vagy sem) vereségét kell a bíróknak mindenáron ellensúlyozniok azzal, hogy korea lesz a harmadik.
valóban volt az utolsó néhány percben néhány erősen vitatható és egyértelműen minket sújtó ítélet. de az a helyzet, hogy ebbe bele lehet keverni a sportdiplomáciától az összeesküvés-elméletig sok mindent, vagy lehet éppen azon is töprengeni, hogy miért vagyunk olyan kínos helyen a kiállítás-statisztikában már évek óta, s hogy ez nem magyarázhatja-e legalább a kiállításokat - vagy lehet nagyon egyszerűen és ugyanakkor elegánsan nyilatkozni, mint görbicz, aki azzal magyarázta, hogy kikaptunk, hogy a második félidőben sok ziccert hagytunk ki.
blogger ez utóbbit sokkal, de sokkal előremutatóbbnak tartja. s nem érti, hogy mi szükség van a szpíkerek hangulatkeltésére. félnek netán megnevezni a hibákat? képtelenek egy kicsit is objektíven ránézni annak a csapatnak a teljesítményére, amelynek mérkőzéseit közvetítik, tagjait pedig ismerik? vagy ennyire egyszerű a világképük? akkor persze nyilván hiába is várjuk, hogy felismerjék a rájuk rótt felelősséget.
persze, a közvetítések minősége alapján blogger tudja, hogy ez a kérdése határozottan költői volt.
utolsó kommentek