kétségek között

olyat tett, ami pedig nem szokása - egyedül nézte a kézilabda-meccset és minden fontos teendője ellenére az utolsó negyedórát a tv előtt állva nézte. nem bírt leülni. guggolni olykor igen. és most meg hosszú percekbe telt, míg összeszedte magát.

furcsán indult a mérkőzés. leginkább is gyerekkorára emlékeztette, amikor a 3470-es martinovics ignác úttörő-csapat (vigyázz!) ünnepségein a magyar himnusz után rögtön szövetségbe forrtak a szabad köztársaságok. a dallam most is megvolt.

szerencsére azok az idők már elmúltak, semmi nosztalgia nincs ebben a bejegyzésben, csak bevillant. semmi baj. aztán elkezdődött a mindent - egyelőre - eldöntő mérkőzés. úgy, hogy rá sem lehetett ismerni. igaz ugyan, hogy a védekezés továbbra is átjáróház volt, és valóban igaza volt a kommentátoroknak, irdatlan fontos volt, hogy gólra góllal válaszoljunk.

mint ahogy abban is, hogy a mi támadásaink lassabban szövődtek, látszólag jobban meg kellett küzdenünk a gólokért. de ez nem az ötlettelenség nehézsége volt, hanem a hústornyok okozta nehézség. a gólok viszont többnyire zseniálisak voltak. némi ijedtség volt ugyan, amikor szamoránszky kihagyta az első helyzetét, de ő a mérkőzés hátralevő részében magabiztosan használta ki a helyzeteit.

csoda volt viszont, amit a magára talált tóth tímea végzett, ötletesen, betörésből is, átlövésből is, energikusan és kiszámíthatatlanul. mint ahogy görbicz is. és itt nincs fradi-szemüveg, itt csak a zseninek szóló elismerés van (persze nyilván sajnálja blogger, hogy ez a zseni nem a fradiban játszik, de az elismerés mértéke ettől nem változik.)

és a tegnapelőtti postjából igazolva érzi azt a feltevését, hogy a sok kiállítás igazából annak volt köszönhető, hogy a játék egyébként sem ment. most viszont, hogy pörögtek a lányok, magabiztosak voltak, most kevesebb is volt a kiállítás.

(igaz ugyan, hogy rosszindulatúan ezt úgyis meg lehet közelíteni, hogy olyan tempóban és lendülettel mentek át a védelmünkön, hogy csak ritkán értük utol őket. de voltak annyira magabiztosak a lányok, hogy tudták: ha kapnak is gólt, akkor lőnek is.)

kicsit ambivalens a viszonyom ehhez a teljesítményhez. a korábbi évek egyértelműen szimpatikus csapatához képest ez a csapat nemcsak a teljesítményében kétarcú. sajnos abban is, hogy helyenként nagyon szimpatikus, időnként azonban a csapat - egyes tagjain keresztül - sajnos ellenszenves képét is tudta mutatni.

ebben benne van az eddig nem tapasztalt lelketlen játék, helyenként a durvaság, durvaság utáni elnézést nem kérés. és utána ott van az, hogy a következő meccsen egy a régi szép időket tükrözően sziporkázó és imádnivaló csapat lép pályára.

blogger el van keseredve. többet remélt - andrásnak is és a lányoknak is. sajnálja, nagyon.

és most különösen fájó azt a beharangozót hallgatni, amelyben a reklámhang azt mondja, hogy csak azt kívánja, hogy december 16-án arany betűkkel...

most megy vissza tanulni.