olvasta már nagy levin kiváló blogjában, de akkor azt gondolta, hogy afféle költői túlzás. most látja a népszabadságban, azt is látja, hogy régi hír, és lemaradt róla. de akkor is bájos. hogy melocco miklósnak nem tetszik a csecsszopó szó, csinált hát belőle csecsemőt a brusznyai-emlékműre.

már eleve az idézőjelek használata. balra alul rögtön - nem egyes, nem kettes, hanem hármas. ami tart a csecsszopóig, aztán egy alsó(!!!) aposztrof, majd a csecssopó után vessző, majd egy záró aposztrof. kicsiny vizuális jelzése a posztmodern szövegváltoztatásnak.

nem kell persze ahhoz a világ legjobb szerkesztőjének lenni, hogy az ember azt gondolja, hogy ilyen központozás pedig egyszerűen nincs. (fölütötte azért gyurgyák jános ide vonatkozó kiváló művét, a szerzők és szerkesztők kézikönyvét, de ilyen megoldásnak nyomát sem lelte.

de tetszik a művészi szabadságnak ez a foka - hogy tudniillik melocco ezt majd a mennyországban elszámolja radnótival. de olyat sem látott még az ember, hogy van egy szöveg, ami ilyen furcsa félig-idézőjelbe kerül, aztán mégsincs ott szerző. pedig elkelne egy kis magyarázat. mit olvasunk voltaképpen? radnóti-szöveget? netán melocco miklóst, ami jelölt vagy jelöletlen formában ismert szerzők, köztük radnóti miklós vendégszövegét tartalmazza?

imádom az ilyen látszat-konzervatívokat, akik szeretnek a múlthoz ragaszkodni. ez olyan szép - csak akkor van baj, ha a múlt nem tetszik. mondjuk radnóti túl durva szót (csecsszopó(!!!)) alkalmazott, ami nem illik az ő máskülönbeni finomságához.

nosza - változtassuk hát meg a múltat.

de akkor attól se szarjunk be, ha jön a nagy testvér és a múlt egyéb vonatkozásait is át akarja írni.

blogger legszívesebben mindenfajta múlt-átírásról lemondana.