eddig nem írt a kézilabda-világbajnokságról. leginkább azért, mert egyszerűen nem bír kiiagazodni ezen a csapaton. azon a csapaton, amelyet egyébként nagyon szeret, mondhatná régóta ismer is, de most valahogy rá sem ismer. valóban az van, amit ágai kis andrás kommentátor mondott: hogy ez a csapat ezen a vb-n nagyjából csak végleteiben bír megmutatkozni - vagy pokoli rosszul játszik, vagy pedig... na jó, nem fantasztikusan, de úgy, hogy azzal győzelemre esélyes méltó partnere még erősebb csapatoknak is. pedig az előjelek nem erről, inkább diadalmenetről szóltak, még a kincstári optimizmuson túl is...

nem tudom,  mi kell ahhoz egy csapatnál, hogy a szövetségi kapitány azt bírja mondani egy meccs után, hogy a mérkőzés egyes szakaszaiban "minden idők legrosszabb magyar válogatottját láthattuk a pályán". mondta ezt egy döntetlenre hozott mérkőzést követően. egy vesztes - végül csak ötgólos vereséggel zárult, de a mérkőzés egyes szakaszaiban megalázó teljesítménykülönbség mellett tíz góllal is vezetett korea - meccset követően pedig azt mondta, hogy volt(ak) olyan játékos(ok), akiknek a hozzáállása olyan, hogy valószínűleg többet nem nagyon fognak játszani. és az egyébként igen keménynek és diktatorikusnak ismert laurencz lászló szakkommentátor is úgy fogalmazott, hogy egy játékost azonnal fölrakna a repülőre, mert ilyen hozzáállással magyar válogatottban nem lehet szerepelni.

ez magyar női kézilabda-válogatottra soha nem volt jellemző. hogy voltak lelki problémák, az egy elbukott olimpiai, majd egy ugyanúgy elbukott - bár az emlékezetben kevésbé megmaradt - vb-döntőt követően tudott. de azok azért mégsem akaratgyengeségre vagy motiválatlanságra voltak foghatók. ilyen lézengést én még nem láttam válogatott meccsen.

persze az is beszédes, hogy miként állunk a fair play statisztikában. kézilabda-fórumokon évek óta komoly vita van arról, hogy az a nagyon kemény, sőt: brutális védekezés, amelyet kiss szilárd honosított meg a dunaferrnél, majd győrben is átvettek, vajon mennyire árt a sportágnak. és hogy vajon mennyire árt az, hogy ezt a hazai játékvezetők többnyire gond nélkül engedik. a sors iróniája, hogy éppen németh andrás vezeti azt a válogatottat, amely ekkorát szív emiatt a világbajnokságon - merthogy ő mindig is kifejezett ellensége volt ennek a védekezési stílusnak. (bár tény, hogy az ő fegyvertárában is volt hentes- és mészárosmunkára alkalmas játékos, például a világklasszis átlövő: farkas ági, de azért a ferencváros védekezése messze nem érte el a brutalitásnak azt a fokát, amelyet a dunaferr napi gyakorlatként alkalmaz.)

hát, úgy tűnik, ezt végig kell gondolni. mint ahogy azt is még most kell meggondolni, hogy válogatott szinten mit jelent a légiósok jelenléte a hazai klubcsapatokban. hogy mit jelent az, hogy a hazai élcsapatok - dunaferr, fradi, győr (szigorúan abc-sorrendben) - csak a dunaferrnél van hazai beállós, a fradiban uhrakova és győrben dokic légiós. így a magyar válogatott elsőszámú beállósa - az egyébként igen fiatal ferencvárosi szamoránszky piroska - beállósként csak csere a klubcsapatában... (s ha góljai többsége többnyire nem túl erős ellenfelek ellen született is, azért ne felejtsük el, hogy létfontosságú gólokat is szerzett, ld az egyenlítése a németek ellen. rutinját és fiatalságát is figyelembe véve megbízhatósága és teljesítménye abszolút dícséretet érdemel.)

rajta kívül két embert lehet eddig egyértelműen dícsérni: görbicz anitát, aki végig a hátán viszi ezt a csapatot, és pálinger katalint, akinek a védései nélkül valószínűleg már csomagolhattunk volna (ez nyilván túlzás, de nem a legjobb nyolc között keseregnénk a mutatott teljesítményen).

egészen kritikus viszont a helyzet a jobb átlövő pozíviójában. itt mehlmann egyértelmű csőd, sajnos. csak abban lehet reménykedni, hogy egy ilyen képességű játékos nem felejthet el kézilabdázni, és talán a további meccseken magára talál. mert nála nem a hozzáállással van gond, őt viszi előre a szíve, csak a teljesítmény nem jön ki belőle.

van még ott kényszermegoldásként a fradiban irányító szucsánszki zita, aki szintén nagyon fiatal, és messze nem átlövő alkat. hogy mi a helyzet jöbblövőben, azt mindennél ékesebben illusztrálja, hogy már a jobbszélső, fizikai adottságaiban is arra a posztra termett balogh beát is kipróbálta ott a kapitány (igaz, persze, nem előzmény nélkül, ha jól emlékszik blogger, akkor balogh játszott egy időben átlövőt a dunaferrben, amikor radulovics szülés okán kihagyott egy idényt...)

a jobbszélsők közül balogh és kovacsicz is nagyjából elfogadható teljesítményt nyújt. balszélen egyértelműen vérten orsolya az, aki kiegyensúlyozottan jó és megbízható teljesítményt hoz, és a tegnapi betli ellenére kirsner is többnyire hozzáteszi a tőle elvárhatót, de az már látszik, hogy nem ő a jövő embere.

balátlövőben tóth tímea fantasztikusan kezdett, aztán teljesen eltűnt, végül a románok ellen a legfontosabb pillanatban összekapta magát. eközben a helyén hol ferling, hol szűcs nyújtott elfogadhatót vagy éppen olykor kiemelkedőt.

a védekezésünkről a meccsek többségén jobb nem is beszélni. sajnos kevés kivételtől eltekintve - ld románok elleni második félidő - kész átjáróház. és részben innen adódik a sok kiállítás is. mert nemcsak a hazai pályákon megtűrt brutalitás a felelős ezért, hanem az, hogy lábbal nem vagyunk ott védekezésben, és már nem nagyon marad más megoldás, mint a szabálytalanság. és hát azt is gondolja az ember, hogy a sok szabálytalanság erősen korrelál azzal is, hogy sok játékosnak egyszerűen nem megy a játék.

és sajnos ugyanez mondható el a támadásokról is az eddig eltelt idő túlnyomó részében. lassú, nagyon lassú építkezés, statikus játék, leginkább egyéni megvillanások. és olykor valami történik, elindulnak befelé szélsők, csapatként mozgunk, figurákat játszunk és bontunk le... és csodák csodájára azonnal számottevően változik az eredmény...

nagyon remélem, hogy az egyenes kieséses szakaszban már másképp fognak működni a dolgok. ha nehézzé is tettük magunknak a helyzetünket - akár angolával is játszhattunk volna a négy közé jutásért, ehelyett az oroszokat kaptuk -, azért még akár világbajnokok is lehetünk. az eddig mutatott teljesítményünk nagy részével persze nem, de az esély továbbra is ott van.

nagyon-nagyon drukkolok. és asszem ezzel nem vagyok egyedül. ez a csapat s a korábbi magyar női válogatottak nagyon sok creditet halmoztak föl - ezt nem lehet egykönnyen eljátszani. de azt a lányoknak is érezniük kell, hogy ez nagyon kevés lesz. ahogy laurencz lászló mondá: "ez nagyon rövid".

reméljük, lesz még ez sokkal hosszabb is. a képességek megvannak, a tudás megvan.

úgyhogy: "gyerünk, csajok!"