blogger alapvetően nem nemzetfetisiszta. soha nem volt derékig érő kokárdája, még március 15-én is csak apró, szolid kokárdát tűz föl, és eszébe sem jutna, még ha háza lenne is, folyamatosan zászlót reptetni rajta. ezzel együtt szereti a zászlókat, szereti a magyar nemzeti lobogót, szépnek is tartja, és megérti azt is, ha valakinek a nemzethez tartozás kifejezése olyan fontos, hogy a házára is zászlót kelljen tűznie.
csakhogy. illetve: ugyanakkor: ha már zászló, akkor arra figyelni kell. kevés szomorúbb dolog van, mint az egyszer kitűzött, aztán elfelejtett lobogók. blogger minden reggel, amikor kibotorkál a konyhába kávét csinálni, az alábbi képpel szembesül (nyilván széljárástól függően, persze:
.jpg)
és minden reggel azon gondolkodott blogger, hogy miért nem jut eszébe senkinek egy este hazavinni és kimosni ezeket a koszlott zászlókat. mostanában meg azon, hogy miért nem jut eszébe senkinek elmenni és venni újakat ezek helyett a koszlott, szakadozott rongydarabok helyett. mert evidensen nem jut senkinek. és nemcsak blogger konyhaablakával lehet ilyet látni, hanem szerte a városban, bérházak és családi házak homlokzatán, bejárata felett - sőt, mintha ez lenne a norma.
és hát végülis, talán jól is van az, hogy nem tiszták, nem épek ezek a zászlók. tulajdonképpen meglehetősen hűen fejezik ki, hogy mit gondolunk magunkról, mi a véleményünk azokról a közösségekről, az azokhoz a közösségekhez való viszonyunkról, mondjuk ki: a nemzetünkről, európáról, netán az euról, amihez tartoznunk adatott. és amellyel valamifajta egészséges, nem-kényszeredett viszonyt a szabadságunk kiteljesítése érdekében talán még sem ártana ápolnunk.
ezek a szakadt, koszlott zászlók végtére is gyönyörűen fejezik ki mindazokat a viszonyokat, amelyekben a közösségi életünket éljük. meg hát, sajnos, a mindent átható totális igénytelenséget.
..
utolsó kommentek