hát, eltelt megint két hónap, úgyhogy megint itt van blogger. egyelőre nem ígéri sem a feltámasztását a blognak, sem azt, hogy rendszeresen, csak most éppen megint van mit - bár éppen írni is van kedve, kicsit felszabadult ugyanis, leadta a phd-dolgozatának a második év teljesítéséhez szükséges részét, meg is védte, ötöst kapott, persze előtte halálosan izgult, hogy nem vágják-e ki vele, mindegy, túlesett, most viszont halasztott, nincs ideje a munka mellett. viszont elkezdődött a kosárlabda-szezon, azzal viszont biztos nem terheli a blogját, ha ír róla, akkor másikban.<!--more-->
viszont filmet nézett, dvd-n, a baader-meinhof csoportot, moziban a tavasszal lemaradt róla, de azért érdekelte. a film alapjául szolgáló könyvet, stefan aust (spiegel-főszerkesztő) hasoncímű művét olvasta, sőt, szerette is, együttérzőnek, távolságtartónak, megértőnek és értelmezőnek tartotta. igazából azért érdekelte bloggert különösen ez a történet, hogy lássa: egy olyan társadalmat, amelyet hatalmas trauma rázott meg, miként szembesül a problémáival. ahogy nyugat-németországban a fiatalok az adenaueri újjáépítés 20 évét követően a náci múltat- társadalmi és magánszinten egyaránt - elhallgató szüleik korábbi viselkedésére elkezdtek rákérdezni, úgy várta blogger, hogy egy idővel a kommunizmus bukása után majd magyarországon is történik valami ilyesmi.
ebben blogger egyébként némileg csalatkozott. egyrészt vélhetően a németek intellektuálisan igényesebbek magukkal szemben, másrészt akár fasizmussal, akár kommunizmussal foglalkoznak, a magyarok jelentős részének kényelmesebb a szembenézésnél a "velünk csak megtörtént" attitűd fölvétele. hát, persze, így is lehet, csak kérdés, hogy ettől menynivel leszünk bejlebb.
a könyv nagyon jól írja le a diákmozgalmat mint kontextust, annak radikalizálódását, a parlamenten kívüli ellenzéket, s ebben a kontextusban jelenik meg a sah látogatása, benno ohnesorg megygyilkolása, a dutschke elleni merénylet. a könyv - mint volt kollegára és mint intellektuálisan legérdekesebb részre - ulrike meinhofra, az ő dilemmájára: elismert baloldali újságíró vs városi gerilla koncentrál elsősorban, baader inkább mint feltűnési viszketegséges zsúrfiú jelenik meg, és egészen részletes képet kapunk az eleinte igen széles, később azonban egyre fogyatkozó szimpatizáns-rétegről
a film ehhez képest némileg csalódás. két órába bele van zsúfolva eseménytörténetileg minden, ohnesorg, dutschke, áruház felgyújtása, bírósági tárgyalás, palesztin kiképzőtábor, bankrablások, svéd követség, mogadishu, schleyer-elrablás... kicsit az volt az ember érzése, hogy ezek eseménytörténetileg kötelező körök, kevésbé dramaturgiailag indokolt jelenetek. és ez némileg az intellektuális tartalom rovására ment. mert a csoport tagjainak ábrázolása elég szép, főleg meinhof és gudrun ensslin személyisége és belső vívódása van szépen kidolgozva, mégis, mintha az alkotók nem döntötték volna el, hogy történeti képeskönyvet csinálnak-e, vagy pedig értelmező filmet.
van a történetnek egy egészen fontos pillanata - ulrike meinhof részt vesz baader börtönből való kiszabadításában, de úgy, hogy a terv szerint ő csak interjút készíteni hívja baadert külső helyszínre, s úgy tehetne, mint aki mit sem tudott, így a mások által végrehajtott szabadítást követően visszatérhetne a civil életébe. a szabadítás rosszul sikerül, erőszakot kell alkalmazni. a többiek már kiugrottak az ablakon, s elmenekültek - meinhof egy rövid pillanatig nézi a nyitott ablakot, majd dönt: utánuk megy. blogger számára talán izgalmasabb lett volna a film, ha sokkal inkább erre a nyitott ablakra koncentrál, vagy e köré épül föl. bár ilyes kísérlet persze volt, az ólomidő, és az talán jobban meg is közelítette az absztrakciónak azt a szintjét, ami jobban tetszett volna bloggernek.
így a film sajnos nem volt több egy - és ez talán contradictio in adiectio - elgondolkdtató akciófilmnél. mondjuk nem volt rossz, jól is szórakozott blogger, de semmi több.
utolsó kommentek